Ugrás a fő tartalomra

Szappanpecsét műgyantából / Soap stamp made of resin

Készítettem már saját szappanpecsétet süthető modellező gyurmából, de ki akartam próbálni egy talán tartósabb változatot is. Pár hete készítettünk idehaza pár orgonitot műgyantával, és maradt némi készleten, innen az új ötlet.

A műgyantából készített pecsét készítéséről itt ill. itt már olvastam, ezek alapján kezdtem hozzá a sajátomhoz.
Használtam hozzá hagyományos (iskolai) modellező gyurmát, a már meglévő pecsétemet, némi formázó és csiszoló eszközt, és kellett még maga a műgyanta az öntéshez.

(Műgyantával dolgozni nem veszélytelen! Komoly biztonsági szabályai vannak, amiket be kell tartani. Mivel az anyag kipárolgása belélegezve egészségre ártalmas, legjobb kint a szabadban, kellő légmozgás mellett dolgozni vele. Megfelelő védőfelszerelés (gumikesztyű, légszűrős maszk -ha van-, külön műanyag keverőedény, fa keverőpálca) kell hozzá. A gyanta mellé kell katalizátort is venni, ami beindítja az anyag keményedését, ehhez pedig mérőnek kis műanyag fecskendő szükséges. A kész "mű" szobahőmérsékleten köt a legjobban, egy pár óra alatt megvan, de nem ajánlott bent a lakásban tartani és szagolgatni, inkább kint, vagy a kamrában, a garázsban, a teraszon, a padláson...megvárni a szilárdulást. Azután is kell pár nap, mire a szag jó része elillan belőle. A műgyanta öntéséről fontos tájékozódni, mielőtt hozzálátunk, az internet jó terep. Lehet kisebb kiszerelésű hobbi műgyantát kapni, bár kicsit borsos áron. A műgyantát én ettől a cégtől, ill. az üzletükben (V+ 3B Bt. 1149 Budapest, Nagy Lajos kir. útja 108.) vásároltam. Nem reklámozni akarom őket, csak velem nagyon kedvesek voltak, mindent elmondtak, amit tudni kell az anyagról, sok jótanáccsal láttak el, így szívesen ajánlom másnak is.)

1. a gyurmából készítettem egy alapot, elég ráhagyással ahhoz, hogy a szélein felhajthassam a forma keretéhez
2. fogtam a saját (copyright-os) szép kis pecsétemet, elkészítettem a lenyomatot a gyurmalap közepére, és ahol kellett, korrigáltam-szépítettem a benyomaton
3. bemetszésekkel felhajtogattam és összedolgoztam a széleket is, minden rést igyekeztem összedolgozni, hogy a folyékony műgyanta  majd ne tudjon kifolyni sehol sem
4. irány a terasz, beöltözés "vegyvédelmisnek", összeállítottam a kb. 2 evőkanálnyi műgyantás keveréket, és óvatosan kiöntöttem a formát, majd hagytam megkeményedni
5. másnap kiszedés, a gyurma könnyen és szépen levált a megszilárdult műanyagról, óvatos kis mosogatószeres lemosást azért kapott
6.  finom csiszolóval a széleket óvatosan letisztáztam - vigyázni kell, hogy magát a mintát ne csiszoljuk meg, én majdnem elrontottam! - így a nyomdázásnál szépen csak a lenyomat látszik majd, a szélek nem
7. lehet egy megfelelő méretű fadarabot keresni hozzá fogókának, és hozzáragasztani a nyomdához, de magában is szépen használható

szappanpecsét műgyantából készítve

szappanpecsét "jóbarátok"


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mosószappan recept / Laundry soap recipe

Mosás ügyében kész fejlődési vonalat jártam már be (nem biztos, hogy a végére értem még...), ahogyan a "mosószappan" cimkéjű bejegyzéseim mutatják. Jelenleg elégedett fázisban vagyok. Saját mosószappan, lereszelve, kiegészítve mosószódával, és szárazon (nem folyékony mosógélnek elkészítve) kerül a mosógép rekeszébe - vagy közvetlenül a ruhák közé szórva, sima ecetes öblítéssel, vagy ha hiányzik az illat, öko öblítővel. Fehér és színes ruháknál is nagyon szépen mos, általában 40-60 fok között megy a program. A történethez hozzátartozik, hogy több szappanos "kolléga" tapasztalata, gyakorlati tanácsai, mintadarabjai segítettek, akár interneten olvasva bejegyzéseiket, akár személyes üzenetváltás során - innen is köszönet nekik a sok segítségért! :) A mosószappanomat is hideg eljárással, kevesebb folyadékkal, tiszta zsiradékból, 0% superfat mutatóval, kevés illóolajjal készítem. (Lehet picit túllúgozni is pár százalékkal, 3-5 százalék bőven elegendő , a szappanka

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe

Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet. A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :) Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :( Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle. A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény. Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szer

Mézes kamilla-körömvirág szappan receptje / Honey Chamomille-Calendula soap recipe

A szappankészítő tanfolyam után a Mézes Kamilla-Körömvirág szappan volt az első, amit  otthon, egyedül elkészítettem, és azóta is az egyik legkedvesebb szappanom. Kinézetben van némi fejlődés... Pár gondolat, ami a készítés során a tapasztalataimból ered: mézes-méhviaszos szappanról van szó, így a túlmelegedés veszélye fennáll. A formába kerülés után a szappantömb felügyeletet igényel, a zselésedés és a túlmelegedési szakasz általában kb. 4-6 órával később kezdett jelentkezni (látszik a zselésedés, és enyhén fel is púposodik a massza közepe), ilyenkor az segített, hogy hűtőbe tettem, akár többször is 10-15 percre a tömböt, így próbálva szabályozni a hőmérsékletet. Ez eddig bevált.  gyógynövényt lehet a masszába keverni, friss állapotában (bár így bebarnul), szárított és őrölt formában csak nagyon keveset javasolnék. A második adagba például túl sok kamillát tettem, az illata remekül érződött, de használatkor kellemetlenül dörzsölte a bőrünket. Ha a tetejére kerül, szép