Ugrás a fő tartalomra

Szappantábor beszámoló; Hajós 2014 - Soapmakers' Camp at Hajós, 2014

Csodás nyárutói programként augusztus végén Hajós városában megrendezésre került az első országos nemhivatalos- virtuálisbarátialapon szerveződött szappankészítői tábor.
Ez így leírva is jól hangzik, részt venni rajta még jobb volt, egyszerűen remekül sikerült! Élmény-tábor volt a javából!
Judwil és Omar Anyu lelkes ötletének és szervezésüknek köszönhetően egy barátságos, lelkes csapat jött össze, közös hobbink-szenvedélyünk a szappankészítés által. Az együtt töltött idő valóban kellemesen és pozitív hangulatban telt.
Kiváló helyszínt biztosított a település frissen átadott Zarándokháza, ahol szinte elsőként használhattuk a szállás és a közösségi tér lehetőségeit.
Házigazdáink mindenre kiterjedő vendégszeretete igazán emlékezetessé teszi az ottlétet, szívük-lelkük benne volt a csapatról való gondoskodásban, amiért mindenkor hálával gondolok rájuk. Kemencében sült kenyér, bográcsban készített finom ételek, helyi borok, igazán elkényeztettek bennünket. :)
És akkor még nem is szóltam a tábori programokról, szappan-és kencekészítés válogatott alapanyagokkal, tucatnyi asztalon. Megadott alaprecepteket használtunk, melyekből megannyi variációban születtek a szebbnél szebb szappanok és a csodás krémek. Munka közben pedig folyamatos volt a tapasztalat-csere, hozzávalókról, mintázásról, szakmai fogásokról.  Mindenki segített mindenkinek (de tényleg!),  lestük egymás munkáit, hol itt - hol ott csoportosultunk leselkedni, tobzódtunk az adalékok választékában, kreatívkodtunk, rögtönöztünk - emlékszem a kipirult arcokra, a serénykedésre, a kész tömbök feletti lelkes és büszke őrködésre. Ezt leírni nehéz, megélni nagyszerű!



Az ismerkedés - barátkozás jegyében lehetőségünk volt az egymás közötti szappan csere-berére, nekem ez felért egy mini karácsonnyal! Hirtelen tucatnyi különleges, illatos, színes szappan boldog tulajdonosa lehettem, miközben örültem annak is, hogy az én szappanjaim is megtetszettek a többieknek. :)


A táborban az alábbi szappant készítettem, az ott kapott alaprecept selyemmel, némi oldott sóval és titánium-dioxiddal egészült ki, a mintázat szép színeit kozmetikai pigmentek adják. Illata narancsvirág és még valami nagyon finom keveréke - a nagy izgalomban szépen elfelejtettem, mit tettem bele, annyi minden illat volt ott az asztalon! pedig felírtam, de a papírt meg elhagytam... szörnyű! 

"A hajósi szappan"
400 gr olívaolaj
240 gr kókuszolaj
27 gr ricinusolaj
233 gr desztillált víz
97 gr NaOH
1 teáskanál cukor (feloldva a folyadékban)
10 ml illóolaj (neroli és talán zöld tea?)
megjegyzés: elég gyorsan pudingosodik, szaporán kell vele dolgozni!

A mintázat amúgy igazán izgalmasra sikerült, a sávok között áttetsző glicerin rétegek alakultak ki - először tapasztalok ilyet, és nagyon tetszik! Remélem, legközelebb tudatosan is sikerül megalkotni (elméletileg magasabb víztartalom mellett ez előcsalogatható, "glycerine rivers" témában olvastam is remek belejegyzést azóta Klára nénénk blogján.). A díszítő pecsét is valami különleges, finom és mégis szolíd - hát büszke vagyok rá, főleg mert tudom, milyen jó körülmények között készült. Várom már a hónap végét, hogy fürödhessünk vele - úgy jártam, hogy elcsereberéltem egy híján mindet, így az egy maradékot el kellett vágnom félbe, mert a Párom kijelentette, hogy ezzel ő fog ám fürdeni... :) Micsoda sztori ez is, osztozni egy szappanon!


Úgy érzem, ezzel a táborral megvalósult, és talán elindult valami, amit hiányoltam eddig a hazai szappankészítők között - a közvetlen, őszinte, jószándékú személyes közösségépítés, ahol a szeretettel művelt hobbink meleg emberi kapcsolatokkal ajándékoz meg minket. Alig várom a következőt, és biztos vagyok benne, hogy Hajós innentől minket visszavár!


A többiek szép, képes beszámolóit is szívből ajánlom olvasgatásra:

http://emszappan.blogspot.hu/2014/08/tabori-szappanos-kalandok-hajoson.html

http://www.soaps-and-co.com/szappanos-kezdemenyezesek#szappantabor2014

valamint a fő-szervező "háziasszonyunk" összefoglalója, recepttel! :
http://judwilsoap.blogspot.hu/2014/09/szappantaboros-elmenyek-borkorcsolya.html




Megjegyzések

  1. Névtelen9/03/2014

    Nagyon örülök, hogy jól érezted magad a Pároddal! Remélem hamarosan ismét találkozunk! :)

    Omar Anyu

    VálaszTörlés
  2. Eszter köszönöm a bejegyzést! Hajós pedig minden lelkes szappanost visszavár, erre szavamat adom! ;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mosószappan recept / Laundry soap recipe

Mosás ügyében kész fejlődési vonalat jártam már be (nem biztos, hogy a végére értem még...), ahogyan a "mosószappan" cimkéjű bejegyzéseim mutatják. Jelenleg elégedett fázisban vagyok. Saját mosószappan, lereszelve, kiegészítve mosószódával, és szárazon (nem folyékony mosógélnek elkészítve) kerül a mosógép rekeszébe - vagy közvetlenül a ruhák közé szórva, sima ecetes öblítéssel, vagy ha hiányzik az illat, öko öblítővel. Fehér és színes ruháknál is nagyon szépen mos, általában 40-60 fok között megy a program. A történethez hozzátartozik, hogy több szappanos "kolléga" tapasztalata, gyakorlati tanácsai, mintadarabjai segítettek, akár interneten olvasva bejegyzéseiket, akár személyes üzenetváltás során - innen is köszönet nekik a sok segítségért! :) A mosószappanomat is hideg eljárással, kevesebb folyadékkal, tiszta zsiradékból, 0% superfat mutatóval, kevés illóolajjal készítem. (Lehet picit túllúgozni is pár százalékkal, 3-5 százalék bőven elegendő , a szappanka

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe

Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet. A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :) Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :( Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle. A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény. Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szer

Mézes kamilla-körömvirág szappan receptje / Honey Chamomille-Calendula soap recipe

A szappankészítő tanfolyam után a Mézes Kamilla-Körömvirág szappan volt az első, amit  otthon, egyedül elkészítettem, és azóta is az egyik legkedvesebb szappanom. Kinézetben van némi fejlődés... Pár gondolat, ami a készítés során a tapasztalataimból ered: mézes-méhviaszos szappanról van szó, így a túlmelegedés veszélye fennáll. A formába kerülés után a szappantömb felügyeletet igényel, a zselésedés és a túlmelegedési szakasz általában kb. 4-6 órával később kezdett jelentkezni (látszik a zselésedés, és enyhén fel is púposodik a massza közepe), ilyenkor az segített, hogy hűtőbe tettem, akár többször is 10-15 percre a tömböt, így próbálva szabályozni a hőmérsékletet. Ez eddig bevált.  gyógynövényt lehet a masszába keverni, friss állapotában (bár így bebarnul), szárított és őrölt formában csak nagyon keveset javasolnék. A második adagba például túl sok kamillát tettem, az illata remekül érződött, de használatkor kellemetlenül dörzsölte a bőrünket. Ha a tetejére kerül, szép