Ugrás a fő tartalomra

A "golyós kávés-mentás" / Polka dots coffee-mint soap

Az idők során a Hippikávés-s szappanom átalakult. Az elválasztó kakaós vonalat elhagytam, mert mindig ott tört ketté a szappan használat közben. Az eredetileg eukaliptusz illat is mentára cserélődött.
Amúgy ugyanolyan „előfeltételes” szappan maradt, ami elsőre is volt. Kell, hogy legyen hozzá egy-két evőkanálnyi kávés szappanforgács, és friss szappangolyók, ezek nélkül nem lesz. Viszont olyan egy hálás kis szappan, sok finom habbal és különleges illattal, hogy megéri szöszölni vele.

A kávés szappanforgácshoz még anno készítettem fél adagnyi őrölt kávés szappant, amit érés után lereszeltem, és bezacskózva a hűtőben lakik, várja a sorát.  A golyók mindig akkor készülnek, amikor diószappant öntök, és a levágott széleket darabolom fel és gömbölyítem. Így adja magát a sorrend: ha diószappan készül, utána pár nappal golyós-mentás is. J
Az alaprecept most egy kísérleti arány: 150 gr kókuszolaj, 150 gr házi sertészsír (mert szerencsére kaptam sokat) és 200 gr napraforgó olaj. Lecseréltem a pálmaolajat, és működik, nem látszik/érződik a végeredményen, szépen átalakul és ugyanúgy szappan lesz ebből is.
Továbbá a massza kap oldott selymet (lágyabb és krémesebb hab), cukrot (több hab) és sót (keményebb szapi) a folyadék mellé, az olajok plusz ricinusolajat (krémesebb és több hab) és nátrium-laktátot (avasodás-gátlónak).
Az illata a Behawe-s „SweetPeppermint”, azaz édes menta illat – nagyon szeretem, nem erős borsmenta, inkább olyan, mint egy mentolos cukorka.

Mielőtt a masszát a formába öntöm, a kibélelt forma szélén beosztásokat jelölök meg, és igyekszem a golyókat azok szerint belepotyogtatni, hogy felvágáskor a golyók kb. felezve legyenek és a szappan képe mutatósabbá váljon. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mosószappan recept / Laundry soap recipe

Mosás ügyében kész fejlődési vonalat jártam már be (nem biztos, hogy a végére értem még...), ahogyan a "mosószappan" cimkéjű bejegyzéseim mutatják. Jelenleg elégedett fázisban vagyok. Saját mosószappan, lereszelve, kiegészítve mosószódával, és szárazon (nem folyékony mosógélnek elkészítve) kerül a mosógép rekeszébe - vagy közvetlenül a ruhák közé szórva, sima ecetes öblítéssel, vagy ha hiányzik az illat, öko öblítővel. Fehér és színes ruháknál is nagyon szépen mos, általában 40-60 fok között megy a program. A történethez hozzátartozik, hogy több szappanos "kolléga" tapasztalata, gyakorlati tanácsai, mintadarabjai segítettek, akár interneten olvasva bejegyzéseiket, akár személyes üzenetváltás során - innen is köszönet nekik a sok segítségért! :) A mosószappanomat is hideg eljárással, kevesebb folyadékkal, tiszta zsiradékból, 0% superfat mutatóval, kevés illóolajjal készítem. (Lehet picit túllúgozni is pár százalékkal, 3-5 százalék bőven elegendő , a szappanka

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe

Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet. A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :) Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :( Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle. A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény. Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szer

Mézes kamilla-körömvirág szappan receptje / Honey Chamomille-Calendula soap recipe

A szappankészítő tanfolyam után a Mézes Kamilla-Körömvirág szappan volt az első, amit  otthon, egyedül elkészítettem, és azóta is az egyik legkedvesebb szappanom. Kinézetben van némi fejlődés... Pár gondolat, ami a készítés során a tapasztalataimból ered: mézes-méhviaszos szappanról van szó, így a túlmelegedés veszélye fennáll. A formába kerülés után a szappantömb felügyeletet igényel, a zselésedés és a túlmelegedési szakasz általában kb. 4-6 órával később kezdett jelentkezni (látszik a zselésedés, és enyhén fel is púposodik a massza közepe), ilyenkor az segített, hogy hűtőbe tettem, akár többször is 10-15 percre a tömböt, így próbálva szabályozni a hőmérsékletet. Ez eddig bevált.  gyógynövényt lehet a masszába keverni, friss állapotában (bár így bebarnul), szárított és őrölt formában csak nagyon keveset javasolnék. A második adagba például túl sok kamillát tettem, az illata remekül érződött, de használatkor kellemetlenül dörzsölte a bőrünket. Ha a tetejére kerül, szép